amelyeket Berryman Tynerrel
együtt idézett a HÉV-en ülve fel,
egy pillanatra megint arról mesél,
hogy bármilyen közel is lehet a tél,
az ember akárhány évet áttelel,
szívébe néha újra tavaszt lehel,
akár egy faágon rezgő falavél.
A nyár persze régen elmúlt azóta,
egészen más hangnemben szól a nóta,
nem futnak vágyakozó arpeggiók.
Többnyire kiüresedett a lélek,
Ilyenkor mindig olyasmitől félek,
nem vagyok, csak egy poros, üres fiók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.