Állapotaink

Az Orbán-diktatúra teljesen más, mint az 1989 előtti diktatúra volt. Kádár János diktatúrája informális diktatúra volt, amiben a formális jog nem, hogy tükrözte volna az állam erőszak-szervezet voltát, és a politikai erőszak valódi működését, inkább azt a célt szolgálta, hogy elfedje azt. A Párt – pontosabban annak vezetőinek – döntéseit semmi nem korlátozta, csak saját érdeke a stabilitás fenntartásában.
Az Orbán-diktatúrában ezzel szemben nyilvános jogszabályok írják elő a működés mechanizmusát. Ezek alapja egy illegitim alkotmány, amely formailag jogellenes. A parlament által elfogadott alkotmány ugyanis saját jogalapjaként olyan korábbi alkotmányt nevez meg, amelyet előzőleg hatályon kívül helyez. Tartalmilag illegitim, hiszen csak egy igen szűk politikai elit – nevezetesen a FIDESZ holdudvara és az ahhoz társult, kiugrott kommunisták (Pozsgay) műve -,  és kizárólag ezen szűk kör sajátos érdekeit szolgálja minden nacionalista humbug és “keresztyén” máz ellenére.

Az elmúlt másfél év során hozott rengeteg <i><b>farkalatos</b></i> és egyszerű törvény, alkotmány módosítás, miniszteri-, kormány- és önkormányzati rendelet egy olyan, jogi úton meg nem változtatható, elnyomó rendszer hálózatát építette ki, amelynek kizárólagos kedvezményezettjei a vállalkozói középosztály, és a hazai nagytőke mellett – az időnként “szabadcsapatos” támadásoktól függetlenül – a nemzetközi nagytőke is. Az elnyomó rendszert az  “értéktelen” – azaz a ki nem zsákmányolható – emberek ellen építik: Közéjük tartoznak az alternatív életmódokat folytatók: a melegektől a hajléktalanokon keresztül a saját döntésükből vagy kényszerűségből a társadalom perifériájára került személyek, akik nem érdekeltek a tőkés  fogyasztásban, kiszorultak a munkaerő piacról. Ide tartoznak az etnikai közösségek a cigányok és és a menekültek egy része is. Ezek a csoportok alkotják együttesen a mai Magyarország alja proletariátusát. Alja proletariátus, mert az elnyomó orbáni állam nem is óhajtja őket oly módon kizsákmányolni, mint a proletariátust, hanem egyszerűen leírja, szemétdombra löki őket, kényszermunka táborokba szervezi, és megfosztja minden életlehetőségtől.
Az új állam az egész proletariátust osztja meg a legkülönbözőbb módszerekkel: a megosztásban a legócskább múlt századi nacionalizmustól a vallási és "faji" ellentétek szításáig, a rendőrségi módszereken keresztül a gazdasági ellehetetlenítésig, az egészségügy, a nyugdíjrendszer és állami oktatás szétverésén keresztül a szerzett munkavállalói jogok elvételéig minden eszközt kihasznál. Ebben segítségére sietnek a legkülönbözőbb sajtó orgánumok, egyre inkább a működésükben a Párt holdudvarába kerülő tulajdonosokkal és a megfélemlített - esetenként előnyökért törleszkedő sajtómunkásokkal egyetemben: Csak nézzen/hallgasson/olvasson bele valaki egy mai "hírműsorba"/"hagyományos vagy internetes "újságba"! A buta középszertől való minden eltérést deviánssá silányító, "keresztyén" mázzal bevont nacionalista (“faji”) pántlikás ideológia csak akkor mutatja meg igazán valódi mivoltát, amikor a miniszterelnök kedélyesen elcseveg a Magyarországra érkező nagytőkés csoport képviselőjével, hátha sikerül a nemzetközi tőke egy újabb beruházóját ide csalogatni, és ugyanakkor szívélyes fogadtatásban részesíti annak a diktatúrának képviselőit, amely ugyanúgy elnyomja a jogtalanul elfoglalt nepáli nép tagjait, mint amiért a magyar diktatúra a szomszédos államokat támadja.
A kormányzó párt mögött álló hatalmi centrumnak igen rövid idő alatt sikerült elérnie, hogy nem csak az ál-baloldali pártok, hanem eredetileg a kizsákmányoltak valódi érdekeit szolgáló szervezetek (az önmagukat az elmúlt évtizedekben lejáratott szakszervezetek, például) ugyanolyan nevetségessé és elutasítottá váljanak még azok számára is, akik érdekeit a hatalommal szemben képviselni hivatottak, mint a hitelét vesztett baloldaliság egésze. Így beszélhet a zsebdiktátor a “centrális erőtérről” és vehet át olyan módszereket és kifejezéseket, melyek egyre rémítőbben emlékeztetnek a pártállami idők állampártj(ai)nak jelszavaira.

Az orbán-rezsim nem populista. A “létezés magyar minősége” nem a magyar nép számára, csak a kedvezményezettek számára jelszó. Ugyanakkor diktatórikus, mert nem az érdekek egyeztetése mentén politizál, hanem erőből óhajt szőnyeg alá söpörni társadalmi problémákat.

Az orbán rendszer és támogatói diszkriminatívok: az idősek és fiatalok (a már és még profitot nem termelők) ellen irányul a nyugdíj korhatár emelésével, a tankötelezettség határának leszállításával, a létbiztonság megszüntetésével (nyugdíjpénztárak szétverése és a nyugdíjvagyon presztízs-felélése), a cigánnyá etnicizált munkanélküliek rendőri-közigazgatási kezelésével, a szociális segélyezettek, betegek, rokkantak kriminalizálásával, a hajléktalanok embertelen – és vicces: gondoljunk az 50 000 Ft bírságra – vegzálásával.
Az ingyenes egészségügy tönkretétele előre vetíti a társadalom fizető-képtelen rétegének rosszabbodó egészségi állapotát, a megnövekedő halálozást.
A támadás további – a tőke szempontjából – improduktívnak tekintett társadalmi csoportok ellen is totális: a művészek, az alapkutatást végzők, a szabad foglalkozású bölcsész értelmiség delegitimálása egy az orwelli (rém)álmokban megidézett falanszter társadalmat sejtet, amire jól utalnak a cenzúra ilyen-olyan ürügyekkel történő bevezetésére, és a népesség totális ellenőrzésére irányuló lépések is. Érdekes módon jelenleg a “nem produktívak” közé tartoznak a rendőri és katonai erők tagjai, a tűzoltók és katasztrófa védelem szervezetei, valamint még a börtönőrök is. Amennyiben tiltakoznak, “dezertőrré” válnak.
A szélső jobb “antikapitalista” szekértábora természetes szövetségese ennek a hatalomnak, minden más megnyilvánulása ellenére is: A fasizmus funkciója nem változott az elmúlt 80 – egynéhány év folyamán: ellensége a felvilágosult polgárságnak, ellensége a kapitalizmus ellenségeinek, de nem ellensége a militáns nagytőkének. A magyar szélsőjobb nem kapitalizmus ellenes, csak antiliberális szabadság-ellenes, antikommunista és az önállóan gondolkodó, saját sorsáról szuverénen döntő polgár ellensége. Ily módon fonódik össze a hasonló elveket követő “keresztyén” kurzust hirdető politikai hatalommal.
Az elmúlt évben minden cirkusz ellenére ez a réteg vállalta magára a “rendszerellenes” – mert jelenlegi helyzeténél lejjebb süllyedni már képtelen – rétegek “megrendszabályozását", ismét csak a kétszáz éve jól bevált recept: a nacionalizmus alapján. Az orbáni állam így fordítja saját maga ellen a kizsákmányolt proletariátust, amennyiben megosztja azt “tanulatlan”, “értéktelen”, “bűnöző”, “csőcselék”, “idegen szívű”, stb. jelzők segítségével, és elkülöníti a számára hasznos fegyelmezett, takarékos, tanult, kisportolt, illedelmes és illatos alkalmazotti rétegtől, amelynek nem csak láncai a veszteni valói.
Ugyanez az embertelen mentalitás figyelhető meg a rokkantak felülvizsgálata során, abban, ahogyan pszichiátriai betegeknek az ország közepéből való kisöprésének technikái kísértetiesen emlékeztetnek a kommunista rezsimek módszereire, a málenkij robot és a német munkatáborok rémképeit idéző közmunka program, a kádár-rendszer “munkakerülője” ellen alkalmazott technikák újraéledése mögött.

A fentiek következtében végül az orbán-rendszer magyar-ellenes is. Miután önkényesen határozza el, kik a társadalom hasznos tagjai, kik nem, és hamis erkölcsi magaslatról kommunista/fasiszta módon próbálja erőszakkal "munkára" nevelni a társadalom jelentős részét képviselő "deviáns" munka nélküli csoportokat, ezzel a társadalom jelentős részét írja ki a magyar társadalomból. Ennek az attitüdnek egyértelmű megnyilvánulásai az olyan kijelentések Orbán Viktor szájából, mint "kiirta magát a társadalomból", aki nem hagyja ott Félreértés ne essék! Nem a társadalom tagjai: az Orbán kormány, és annak támogatói azok, amelyek magyarság-ellenes politikát folytatnak azzal, hogy a számukra "fölösleges" népességet kiírják a társadalomból.

A kormány minden tette hatalmának bebetonozását szolgálja. Ennél fontosabb dolgot nem ismer. Még a népszámlálás vallást firtató kérdései is azt a célt szolgálják, hogy a "másként gondolkodók" elleni represszív politikát támogassák.

Tévedés ne essék: a rezsim elnyomó ereje nem csökkenni fog, hanem növekszik. Az a totális szervezettség, amelyet az elmúlt egy év jogszabályainak megalkotása során, a közélet elfoglalása során tapasztalhattunk, amilyen eltökéltséggel helyez el megvásárolt vagy hithű embereket minden lényeges pozícióban, amilyen határozottsággal foglal el minden hírközlési médiumot és lehetetlenít el minden alternatív csatornát, arról tanúskodik, hogy egyrészt igen erős elnyomó diktatúra kiépülését látjuk, másrészt a gondosan megalkotott embertelen jogszabály háló jogi úton nem válik többé megváltoztathatóvá.
Ezt a tényt ellenben a hatalom kiépítőinek figyelmébe is ajánlanám: Amennyiben jogi – azaz békés eszközökkel nem távolítható el valaki a hatalomból, föl kell készülnie az előbb vagy utóbb, de biztosan bekövetkező erőszakos végre.

A fenti gondolatok jórészt Tamás Gáspár Miklósnak az Élet és Irodalom 2011. július 22. számában megjelent A küzdelem szépsége című cikkén alapulnak.

Anyagot!

Anyagot! - Ordít a mester,
ahogy a vödörből kifogyott.
Teljesen megfeszült testtel
adom föl a bekevert zagyot.

- Túlságosan vastag lett megint!
Mikorra tanulod meg végre már?
Nem kell diploma ehhez! - legyint.
- Te mindig maradsz csak szamár.

Mennyi meszet tettél a ládába,
és hogy' adtad bele a homokot?
Most mit állsz itt, a szádat tátva?
Lódulj már! Üres a vödör. Anyagot!

Menjünk Surabayába!

(Kormos István: Nakonxipánban Hull a hó 1962-65)
Van házam, és van gyermekem.
Én gyöngyet nem vásállok.
Surabayába nem mehettem;
csak villamossal járok.

Amikor künn hull a hó,
fehérre fed utcát, teret,
Surabayában volna jó,
hol pálma integet
fejem fölött, a langyos estben
hibiszkuszillat száll,
a tenger felől szél fúj csendben,
és nem múlik a nyár.

Surabayában jártam egyszer
már életem elején.
Nem érdekelt ott, akkor engem,
ki gazdag, ki szegény;
a Földnek egy valódi kincsét
tartotta akkor kezem.
Amíg élek, azt az estét
el nem feledhetem.

Ha egy dolog lenne talán,
amit Tőled kérhetek,
hát vegyél nekem Surabayába
két hajójegyet!
Akkor végighajózhatnánk a
déli tengeren.

Ha megkérlek, Surabayába
eljönnél velem?

Nem vagyok költő

Nem vagyok költő és nem is leszek.
Nem ömlenek belém zsongító szeszek.
Ha szívemet kín nem járja át,
sem érzem létemnek mámorát.

Verseim nagyon egyformák, tudom,
de amit leírtam, többnyire hagyom,
új eszme elmémből nem sok fakad,
mégis szaporítom a szavakat.

Verstéma számomra mindig akad,
hisz szesz nélkül is élek lázálmokat:
ha fogat rám éji rém vicsorít,
szívemből minden vért versbe szorít.

Mi kellene?

Az, hogy ne gyávaság tartson vissza, attól, hogy átlépjek a korláton,
hogy egyszer ne érezzem: felesleges vagyok a világon,
hogy éjjel kézen fogva mehessek fürdeni a tóra,
hogy ne érdekeljen, mikor jön el majd az óra,
hogy ne legyen soha semmi, amitől féljek,
hogy ne paranoiás törpék szabják meg, hogyan is éljek,
hogy ne legyen körülöttem semmi félelem,
hogy tudjam: mégsem én csesztem el az életem,
hogy legyen, aki átölel, ha mégis félek,
hogy mindhalálig zengjen bennem a lélek,
hogy a fedélzeten, az utastérben is utazzam,
hogy ne csak mindig a lapát végét kapjam,
hogy szilveszterkor kifeküdjek a hóra,
hogy soha ne üljek föl fordítva semmiféle lóra,
hogy én védhessem meg a királylánytól a sárkányt,
hogy alaposan megnézhessem fejem fölött a szivárványt,
hogy ne tartsak tőle, mikor is jár le a bérlet,
hogy tudjam, hogy biciklivel úgyis időre érek,
hogy sétálhassak a hegyen egy koromsötét esten
kézen fogva, nyugodtan, itt Budapesten,
hogy arról szólhasson boldog énekem,
hogy milyen örömmel élem végig életem,
hogy legyen, aki mindig boldog lesz énvelem,
mert valóban halálig tart majd a szerelem.

Csengőfrász

Harminc éve már talán. Azóta úgy hiszem,
ezt a szót a szótáramból kitörölhetem:
de csengőfrászt hoz rám fiam, ha szombat reggelen
ajtónkat kinyitva visszacsönget énnekem.

Azt gondolja, jó vicc ez, és jót nevet azon,
hogy a csengetésre rezzenek és fejemet fölkapom,
pedig tudom, hogy reggel tájt a csengetés ma már
nem jelent oly nagy veszélyt, de én maradok szamár.

Hisz ritkán jár oly vendég itt az ajtónk előtt,
ki csengetésre kényszerül, mert nem tudom előbb,
mint ideérne ajtónkhoz, ki az, ki majd bejön,
hiszen lent a kaputelefonon előtte már köszön.

Bár nékem nem volt gyerekkoromban olyan életem,
de a csengőfrász kifejezést én is ismerem,
és, hogy mostanában ismét romlik helyzetünk,
ha a csengőfrász is visszajön, ellene majd teszünk?

Tudd, hogy Te is - átdolgozva

egész világot hordozol magadban.
Fénylő hegycsúcsain tündököl a Nap,
sötét mélysége pokolbeli katlan,
s tengert jár a lélek bent, ha szárnyra kap.

Kalászos mezőit a szél borzolja,
tölgyes erdeiben hűs patak csobog,
pusztáit izzó kőtenger borítja,
sarkvidékein nyirkos köd gomolyog.

Bár magában mit sem ér e sok csoda,
hisz zeg-zugát Te magad nem járhatod,
csak más lelkének tájain bolyongva,
két szemében tükröződve láthatod,

de még, ha egyedül élsz is, magadban,
és más szeme csodáidból mit se lát,
mégis csak egészen biztos légy abban,
hogy nélküled szürkébb lenne a világ.

Az eredeti vers egyenletes szótaghosszúságúra átdolgozott változata.

Hídépítők - átdolgozva

Hídépítők hiányoznak nálunk.
A két part közt nincsen kapcsolat.
Bár két partra épült fel országunk,
mindenki saját partján marad.

Árokmélyítőkben nincs hiányunk.
Évek óta mélyítik az árkot.
Túlpartról vitatják magyarságunk:
kitagadnák fél Magyarországot.

Szükség lenne már hídépítőkre,
hidat verni az árok felett.
Mindkét oldalon kellene végre
építeni már pilléreket.

Közhely-vers

Életre vágyom mindig, halálról szólva.
Hogy halált szeretnék, el ne hidd nekem,
hiába írok rímes verset róla,
hiába szól oly gyászosan sok énekem.

Csak egyszer élünk, bár ez oly nagy közhely,
leírni már talán nem is szabad,
hogy halálról írok folyton, szinte röhej,
de el ne felejtsd, mit mondanál, szavad,

míg arra vársz, hogy befejezzem végre,
amit unos-untalan fújok,
és elmondhassad nékem véleményed
ócska verseimről, mit úgyis tudok.

Pálmakunyhóban

                                                              Molnár Gábor emlékére

A Tapajóson Santarémbe menni kéne végre,
hisz összegyűlt pár havi készlet ára.
A tapírt meg elküldhetem kitömésre,
a maradékból, haza, Magyarországra.

Máma megint esett egész nap.
A csónakban is áll a víz.
Nincs már lőszer, csak pár darab,
és elfogyott a mogyoróíz.

A hússal pár napig még megvagyok,
Santarémig biztosan kitart.
Eldöntöttem: holnap indulok.
Csak otthonról ne halljak semmi bajt!

Selejt Nakonxipánban

Selejt vagyok.
Az alja néphez tartozom,
ki nem kell senkinek.
Életem robot.
Élhetnék akár cigánysoron,
hisz gondjaim nem érdekelnek senkit,
és miről beszélek,
ugyan ki érti meg?

Jól tudom,
hogy vértet kellett volna öltenem,
és fegyvert venni kézbe,
hogy, ki rám tekint,
ne alja népet,
az embert lássa meg,
s vegye eszébe,
de nékem háborúhoz
sose fűlt fogam.

Csak élni próbáltam
az álmaim mindegyre hasztalan,
viharból csendes óceán vízére vágytam,
Nakonxipánra,
hol csak ritkán hull a hó,
és pálmafák tövén a csillagos eget fürkészve
töprenghet el a létezésnek titkain
az ember.

Köldöknézés lenne ez csupán?
Bizonnyal az.
Hiszen tudom, csak szívvel nem hiszem:
az ember-állat is csak része annak,
mi künn, az életben folyik,
és ha nem tanul meg küzdeni a létért,
hát, mint sánta nyúl, kit rókafog érhet utól,
elpusztíttatik.

Jól tudom:
a sánta nyúl, s a róka is
magam vagyok.
És mégis:
ha van, vagy nincs rá semmi ok,
én harc helyett
szívesebben álmodok.
 

Én nem vagyok normális

Én nem vagyok normális.
Soha nem is hittem, hogy az vagyok.
Mint ahogy a homár is,
a forró vízben,
én sem hiszem
mindig, hogy meglátom még a holnapot.

Én nem vagyok normális.
Bízom benne, hogy nem vagyok.
Vagy remélem legalábbis,
különben
nem érthetem
meg teljesen a mát és a holnapot.

Én nem vagyok normális.
Annak lenni nem is szabad.
Mit ér, ha mondja más is,
s te csak ismétled
és át nem éled
minden mástól vett érzésed és szavad?

Én nem vagyok normális.
A normalitás átlagot takar.
Az bármily teátrális,
csak egy sima közhely,
és kész röhej,
ha nincs önálló gondolatod, sem szavad.

Kolbász-ló

Nem segített senki rajtam,

amikor kis girhes voltam,

gyáva, jó gyerek.

Folyton bámultam riadtan,

hátha megállnak miattam,

nyújtanak kezet.

Csak farkas-erőt kerestem,

a gyengébbet kinevettem:

tán rám is ragyog

majd falka-fény. De tévedtem.

Ma már tudom, hogy nyeretlen

kolbász-ló vagyok.

Pánikbetegség

Miért, hogy néha átölelsz, ha máskor eltaszítasz?
A forró és jeges zuhanynak hasznában én már régen nem hiszek.
Miért emelsz magadhoz néha, hogyha máskor földre sújtasz?
Ezt a hullámvasutat már nem nagyon bírja tovább szívem.

Erőmnek lassanként végére járok,
de tartom még magam a várfokon.
Leszáll az éj, és én megint a démonokra várok,
miket nem kerget el varázslat,
űzheted magadban azt akármilyen fokon.

Miért is élek, e létre miért születtem
- magamtól folyton kérdezem -,
ha életemben boldog nem lehettem?
Persze: mindhiába. Nincs válasz semmi sem.

Nem is lehet, hisz életünknek célja
nincs, csak az, mit beleképzelünk,
s bár néhanapján talán dereng harmónia,
de általában külön nyekergetjük csak hamis hangszerünk.

Én nem tudom, még most sem azt, hogyan kell élnem.
Vagy jobb talán, hogy egyre jobban nem tudom.
Hiába mondja ész, hogy nem kell félnem,
sötét éjszakákon mégis elönt a borzalom;
hideg ráz, gyötör rettenet,
föl álmomból hajnalban riadok,
nincs éji nesz, se künn, se benn,
a hideg veríték hátamon le csöndesen csorog.

Én pontosan tudom, hogy hol rontottam el,
az életet, de ezt nekem végiggondolni sem szabad:
Hiába kérnék feloldozást magamtól. A semmi nem felel.
Úgy hiszem, csak halálomban leszek majd ismét szabad.

Megtervezték!

A 2012. év költségvetésének tervezetét ismertette a népgazdasági (illetve mit is beszélek! Nemzetgazdasági) miniszter. Az ambiciózus 2%-os növekedésből, ami tavaly még 2,5% volt, a tervben 1,5% lett. Nem is csoda. A lineáris jövedelem adó kulcs mögötti nonszesz (demagóg) gazdasági logika látványosan megbukott, hiszen sem a belső fogyasztás, sem ennek nyomán a termelés nem pörgött föl. Az Info rádió műsorvezetője, Sántha András szerint ugyan az ipari termelés volumene júliusban nőtt, de a 0,3% nem növekedést, hanem stagnálást jelent, nagyjából hibahatáron, de ezt egy gazdasági hírekkel foglalkozó műsorvezetőnek nem feltétlenül kell tudnia.

Megfordult a külkereskedelem trendje is: az első negyedév bővülése helyett a külkereskedelmet is a szűkülés jellemzi, így, mivel a második negyedévben már csak a mezőgazdaság és a külkereskedelem miatt volt Magyarországon érzékelhető gazdasági növekedés, a Kormány egy éves gazdaságpolitikája ez év közepére teljessé tette a stagnálást.

Mindazonáltal a "tartjuk az irányt" című narancs parancs van érvényben. A FIDESZ továbbra is 10% fölöttinek tervezi a munkanélküliséget, úgy tűnik, ezen kényszermunka-programja sem tud segíteni. A munkahely-növekedés számláló továbbra is áll. 
Orbán Viktor beszédéből az is kiderült, hogy megint csak átverésről volt szó: Szó sincs már egymillió új munkahelyről 2014-ig! Pusztán 400 ezerről van szó, az is 2015. végéig.

Ha a magyar gazdaság valóban produkálja a 3%-os növekedési ütemet - ami a jelenlegi 0,3%-os növekedés mellett enyhén szólva is kétséges -, az NGM szerint 2015-ig 292 ezer új munkahely jön létre. Ez éppen 1/3 -a sincs a beígértnek. 2010-ben 3 millió 750 ezren dolgoztak Magyarországon. 
Bár a minisztérium erősen bízik benne, hogy 2011-ben az új állások 60%-a nyílt piacon jön létre, de a kényszermunka programok és a kormány gazdaságpolitikája következtében munkanélkülivé vált állampolgárokat sújtó rendszabályok (munkanélküli ellátások drasztikus csökkentése) hatására további csökkenést remél. Az előjelzés még az általa előre jelzett gazdasági növekedés arányában sem számol a versenyszféra növekedésével.
A versenyszféra új munkahelyeit 30%-ban a feldolgozó iparban prognosztizálja a kormány a következő 5 év folyamán. Szerintük a nagy- és kiskereskedelemben az új munkahelyek 20%-a, az ingatlan forgalmazásban 10%-a jön létre.
Ez az előrejelzés egyúttal tehát a FIDESZ gazdaságpolitikai tükre is: nyilván arra számít a tárca, hogy a tragikus gazdaságpolitika eredményeképpen tömegesen lecsúszó polgárok kénytelenek lesznek eladni jövedelmükből fenntarthatatlan ingatlanjaikat, imígyen föllendítve az ingatlanforgalmat.

Vajon van-e még az országban, aki ezen meglepődik? A 2012-re tervezett új munkahelyek 80%-át a közmunka adja - ilyen sok gazos árok van FIDESZ-es önkormányzatainknál? - és még 2015-ben is csak minden harmadik új munkahelyet tervez Pártunk és Kormányunk - a tömegek élcsapata - piaci - azaz nem az adókból fizetett munkahelynek.

Orbán Viktor a minap egy beszédében úgy érvelt a munkanélküli támogatások megszüntetése és kedvenc vesszőparipája, a közmunka programok mellett, hogy ezáltal nagyobb adóbevételhez jut az ország, hiszen a közmunka program minimálbéresei is adózni fognak. Az érvelés hevében csak azt "felejtette" el kedvenc tanító mesterünk, hogy azt az adót, amiből közmunkásaink a fizetésüket kapják, és majd ismét adóznak, a munkavállalók, tulajdonosok és vállalkozók egyszer már megfizették (sokan vannak szép hazánkban, akik több címen is)!
Így húz le miniszterelnökünk a döglött kutyáról is két bőrt.

Közben a tervek szerint a munkanélküliség ellen Pártunk és kormányunk újabb csodafegyvert: az elbocsátásokat veti be. A központi költségvetési intézményeknél 15%-os létszám leépítést terveznek, ami kétségtelenül jól hangzó intézkedés a párt szavazó táborában (már azok között, akik családjában az elmúlt évben nem kerültek pozíciókba családtagok). De vajon jól gondoljuk-e, hogy 15% arányban mennek vissza vezető (frissen kinevezett) közigazgatási funkcionárusaink is a munkapad mellé (esetleg közmunka keretében csatornát ásni, bozótot vágni a könnyűszerkezetes barakkokba, nem feltétlenül munkahelyükhöz közel, adózott minimálbérért?
A jövő évben az ez évi 250 milliárd forintos költségvetési csökkenés háromszorosát tervezi Pártunk és Kormányunk Nagy Kormányosa.
Kormányra kerülése előtt a FIDESZ adócsökkenésről beszélt. A jövő évi megtakarítás nagyobb részét , 450 milliárd forintot most adóbevételek növekedésével tervezi elérni: 2%-kal emelkedik az ÁFA kulcs az előzetes csökkenési ígeretek szerint (v.ö.: "én még soha nem hazudtam az embereknek"), növekszik a munkabérből levont egészségbiztosítási járulék - azaz csökken a nettó jövedelem. A 180 ezer forintnál kevesebb jövedelemmel rendelkezők - azaz a társadalom nagy többsége - ráfarag, mert végleg megszűnik az adó jóváírás, így mintegy 10 000 Ft-tal csökken az egyedül álló minimál bérből élők jövedelme. A jövedelem csökkenés csak a gazdagokat nem érinti: a 213 ezer Ft feletti jövedelmek nem csökkennek. Az így befizetett adókból Pártunk és kormányunk a rászoruló deviza hiteleseket támogatja majd, oly módon, hogy aki egy összegben képes visszafizetni hitelét, annak lehetővé tette a felvételkori rögzített árfolyamon történő visszafizetést. Így, akinek rendelkezésre áll a hitel hátralékának megfelelő összeg akár folyószámláján (vagy a dunyhacihába rejtve), akár oly módon, hogy forint alapú hitelét kedvezően bírálja el egy pénzintézet, azt Pártunk és Kormányunk a - többek között a kis jövedelmű keresőkön a fenti módszerekkel beszedett - adókból finanszírozza.
A Széll Kálmán Tervet az első 4 hónapban háromszor módosította Pártunk és Kormányunk agytrösztje. Most újabb kiigazításoknak néz elébe, jószerint csak a Moszkva tér neve marad rajta az eredeti.
Mint a fentiekben láttuk, újból változhat az adó- és járulékrendszer. Nyilván az előző év gondos tervezésének lesz ez a következménye. A Moszkva Tér Terv újabb módosításai tehát:

-Az állam kiszervezett tevékenységeket vizsgálhat felül és szüntethet meg, vehet át saját körben ellátásra, nyilván, mert most így gazdaságos. Amikor kiszervezte ezeket a tevékenységeket az állam (lásd Lágymányosi híd építés Orbán zúzottkővel), akkor nyilván úgy volt gazdaságos.
-Felülvizsgálhatják (sic!) a foglalkoztatás-statisztikai rendszert, hátha egy új, a Párt és Kormány számára megfelelőbb statisztikai módszer gyorsabban csökkenti a munkanélküliség számait, mit Pártunk és Kormányunk foglalkoztatás politikája.
- és végül: Véglegesítik - nem véglegesítésre kerülnek, mint a kommünikében: Nem! Államunk jelenlegi felelős politikusai és képviselői személyi és politikai felelősségük teljes tudatában véglegesítik - a közmunka programokat, mint hazánk gazdaságának csodafegyverét.

Mindezen zseniális országépítő tevékenysége mellett Pártunk és Kormányunk nem feledkezik meg a Tőkéről sem: A munkaadók törvénykönyvének (melyet eufemisztikusan a Munka Törvénykönyve címmel láttak el) közzétett tervezetéből kiviláglik, hogy a zemberek - azaz a dolgozók - szabadságát és annak rugalmas felhasználhatóságát csökkenti, megkönnyíti az elbocsátást - nyilván így kerül összhangba a munkaerő kereslet növekedését célzó politikával - például megszünteti a nyugdíj előtti elbocsáthatóság tilalmát - ez meg nagyszerűen rímel a MOL részvényekre eltőzsdézett nyugdíj pénztári vagyonnal. A munkanélküliség csökkentését célzó politikával - valószínűleg valamiféle - összhangban áll, hogy a foglalkoztatottaknak munkába állásért fizetniük kell majd munkáltatóik számára: óvadékot kell letétbe helyezniük.
Ugyan a magyar munkavállalók munkanélküliségi támogatása már 6 évvel ezelőtt is csak 60%-a volt az OECD országok átlagáénak, ugyanakkor a munkát terhelő járulék a maga 80%-ával a legmagasabb volt az OECD országok között, Magyarország a leglazább állam a csoportos elbocsátások és egyéb elbocsátások munkaadókat illető szabályozásának tekintetében, a munkavállalók szervezettsége, valamint védelmük - éppen a FIDESZ bolsevik(többségi) párt dicsőséges első időszak-beli munkájának eredményeként - az OECD átlaga alatti, leginkább a mostanság annyit kárhoztatott angolszász országokéihoz hasonlít,  Magyarországon a minimális bér is mélyen az OECD országok átlaga alatti volt az elmúlt évtizedben, de Pártunk és Kormányunk - a tőke-ellenes, a zemberek kormánya - ezt is kevésnek tartja.

Ennek alapján világos, hogy a munka törvénykönyve módosításai Pártunk és Kormányunk vezetőinek folyamatos hazudozásai ellenére nem a "zemberek", hanem a ismét a munkaadók, tehát a tőke érdekeit szolgálják.
A tőke érdekei a XXI. században immár teljesen függetlenek a politikai határoktól, akkor is, ha egyes, a XIX. századi polgári- (és XXI. századi fülke-) forradalmak bűvöletében élő, elvetélt - soha életükben nem dolgozó - jogászok erről még csak nem is képesek tudomást szerezni.

Így a zemberek kormánya ismét a nemzetközi tőkét támogatja, a munkavállalók jogainak további csorbításával is, mint ahogyan tette azt a jövedelemadó rendszer a munkavállalókat rosszabb helyzetbe hozó, saját céljainak sem megfelelő, eszetlen, átgondolatlan átalakításával is. Ennyit Pártunk és Kormányunk nemzeti céljairól.

Apropó: hol is vannak azok a "bérkommandók", amelyek ellenőrzései Kormányunk töketlenségének következményeit az általa állítólag preferált hazai vállalkozókra próbálnák átnyomni?

Egyáltalán: tudja valaki - Nyuszikát is beleértve -  hogy a Szent Korona Tan Tákolmányba való beemelésén, valamint Nyuszika, és széles baráti és rokoni társasága jövőjének biztosításán kívül milyen elképzelések gomolyognak nyuszikánk nagy fülei közé szorult buborékban?

Tudjuk: a narancs kicsit savanyú, kicsit kínai színű, kicsit rothad, de magyar!

Part menti Ulysses

Ötven éve élek úgy,
hogy megvan mindenem.
Semmi nincs különleges,
csak, mi itt a puszta léthez
szükséges nekem.
És mégis érzem:
óceán és föld határán létezem;
a tenger folyton útra hív,
de a föld nem enged:
szilárdan tartja fogva képzetem.

Hajósként jártam egykoron
szeszélyes vizeken,
amerre elsodort
kíváncsiság és félelem.
Hallottam szirének csábénekét,
orrból figyelve néztem:
mit rejt előlem el a messzeség
határán húzódó vékony vonal,
amiben összeér
az ég, s a víz.

Hittem, egyszer túljutok majd
életemnek nyűgein,
eltűnik mind a fájdalom,
mi létemből reám tekint,
s, hogy egykoron majd új Ulyssesként
látok sok-sok csodát,
utat lelek az ősvadonban,
hol előttem utat még
soha, senki sem talált.

Hogy útra keljek, egy dolog
hiányzott még nekem.
Erre most úgy gondolok:
ez vitte tévirányba hajómat
és véle életem.
Hogy útra kelni új vizekre
egyedül
bátorságom elhagyott,
társat kerestem fedélzetemre
elárulván véle
talán egy igazabb holnapot.

Mert utam a nyílt vizek helyett
a partok mentén vezetett,
nyílt óceánra mégsem szálltam:
a szárazföld pedig magából
talán örökre ki is vetett.

S most itt bolyongok partközelben,
társakkal és mégis egyedül,
kötélzet szaggatva, vitorla tépve,
és a tenger istene sem könyörül
hajómon, hogy hullámával
egy szirthez csapja végre azt,
vagy mégis partra szálljunk,
s ne csak írott malaszt
ígérje nékünk a halálon túl
a nagy csodát:
hadd éljünk meg még életünkben
legalább egy feltámadást!

Őszi keringő

Aranylón izzanak a levelek.
Rég volt, hogy réten sétáltam veled.
Akkor még pompázott a sok virág,
illatuktól terhes volt a világ.

Tavaszra nyár jött, a rét elmaradt.
Lepke helyett kergettünk gondokat.
Ablakunkban sincs már színes virág,
lassanként elszürkült a nagyvilág.

Menjünk ki a rétre, míg van időnk!
Szaladjunk, amíg tart levegőnk!
Mielőtt jönnek a hideg szelek,
éljünk még egyszer szép életet!

Steve Balmer TITAN-ja és a magyar kormány törpéi

Magyarországon járt Steve Balmer, a "karvalytőke" legnagyobb mamutvállalatai közül az egyiknek elnök-vezérigazgatója, hogy a magyar kormánnyal tárgyaljon a "magyar információs társadalom alkalmazkodó képességének növelésére indított közös programról".
Miközben az egyes államok kormányai egyre másra térnek át a nyílt forráskódú - gyártó független - szoftverek kormányzati alkalmazására, a mamutvállalatoktól való függésüket csökkentendő, a magyar kormány a karvalytőke elleni harc jegyében fűzi még szorosabbra a szoftverpiac egyeduralkodó vállalkozásával a munkakapcsolatot.
A magyar Kormány szerint tehát a jövő nem csak abban áll, hogy a kormányhivatalok minden ügyét Microsoft termékeken intézzük, hanem az is, hogy a teljes információs társadalmat a Microsofttal kikövezett úton vezessük el e totális ellenőrzöttség vágyálmába.

Az MTI közlése szerint a kormány a Tréning-keretprogram az Információs Társadalom Alkalmazkodóképességének Növelésére című (TITAN) programról tárgyalt az azt kezdeményező Microsofttal. A kezdeményezés lényege, hogy a magyar piacon is minél több jól képzett információ- és kommunikációtechnológiai szakembert képezzenek a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességének növelése és az e-Befogadás társadalmi és gazdasági alapjainak megteremtése érdekében. Mindez nyilvánvalóan a szoftver mamutcég saját szoftvereinek mind szélesebb körű elterjesztésével jár. Windowst oda is, ahol még nincs az! Officet oda is, ahol még nem azt használnak! A vállalat-alapú szakember képzés ugyanis mindig kizárólag a vállalat érdekeit szolgálja, de erről olyan politikusoknak fogalma sem lehet, akik soha nem dolgoztak a gazdaságban.
Így harcol Orbán Viktor kormánya a karvalytőke ellen. (A program egyébként 10 Milliárd forintjába kerül az Európai Unió adófizetőinek az MTI szerint).

Virágos rétre vágytam...

Virágos rétre vágytam,
s hódítani magas csúcsokat.
Óceán mélyére szálltam,
s a sápadt Holdra, mi hívogat,
gondolatban,
s Nálad időztek álmaim.
Az évek szálltak.
Elszürkültek hétköznapjaink.

Tudom, tudós már nem leszek soha,
sem űrhajóssá váló sziú indián.
Sok hibám tart minket fogva,
és már nem érdekel, milyen magasra
sikerülhetne még kapaszkodnom
az uborka fán.

Ha úgy érzem sokszor,
kérlek, mindig bocsásd meg azt majd nekem,
hogy lemondva álmaimról
tévútra vittem a Tied,
és saját életem!

Egykor és most

Mikor majd tükörbe nézek,
ki rám néz, nem ismerem.
Élek addig harminc évet,
s ilyen leszek, azt hiszem:

Szarkaláb a szem sarkában.
Őszülő haj a fejen.
Fehér bajusz. De orromon
ott lesz a szemüvegem.

Eltelik még pár évtized,
felnő néhány gyermekem.
Értelmes munkákat végzek,
még lesz jövőm, életem.

Abból élek, mit tanultam:
addigra, úgy tervezem,
pár dolgot már megalkottam.
És még szép a szerelem.

Felvirágzik addig minden.
Jól élünk mi, emberek.
Jövőnk szép. A múltban sincsen
semmi, mitől szív remeg.

Hogyha ma tükörbe nézek,
ki visszanéz, ismerem.
Megnyitom a forró vizet.
Nem a múltban ébredek.

Ügynök vagyok

Ügynök vagyok.
Egy szürke ágens.
A jó szó ügynöke.
Ha, mit írok,
vonz, mint mágnes,
vajon jó ügyhöz-e?

Hiszen hiszem,
hogy valahol
közösek vagyunk,
s bőröm viszem,
ha hurok szorul,
vásárra - érted! -,
ha úgy alakul,
bár sokszor falsul
- tudom, érted -
szól közös dalunk.

A farkasok dala

"Futtam, mint a szarvasok"
                  (József Attila: Bánat)

Gödröt ásunk körömmel homokba,
beletemetjük összes álmaink.
Acsarkodunk másokra morogva,
bár nem is keresztezik vágyaink.

Éji órán hangosan zokogva
siratunk el mindent, ami volt:
farkasként üvöltünk teliholdra,
s lelkünkön csak egyre nő a folt.

Patak parton föntebb állva morgunk
gyengébbre, ki alattunk iszik.
Megragadjuk, s már húst tép a karmunk.

Vannak, kik ezt meg nem érthetik:
nem gonoszság, amit művelünk
ebből élünk: ez az életünk.

Préda

Bolyongtam réten, erdőn elveszetten,
húst enni vágytam, végül préda lettem.
Korgó gyomromra enyhet nem találtam,
futott a zsákmány mind, amire vártam.

Vadásztam másra, s más vadászott énrám.
Próbáltam csellel. Már figyelték sétám.
Cserkésztem körbe, megtámadtam szemből.
Éhség gyötört, s már könny csorgott szememből.

Elmentem volna más mezőkre onnan,
bár karmaimban ott volt már a préda;
nem engedett: megfogott, mit fogtam.

Így lesz vadászból elejtett vad néha:
ragadozó sasból, bár a szíve roppan,
dalos madár, kit vár arany kalitka.

 

Dög meleg van megint

Dög meleg van megint.
Olyan, mint nyáron volt.
A kék égbolton nincs
sehol egy felhő folt.

Utam arra veszem
most is, szokás szerint,
habár józan eszem
most már mindig megint.

Nem lenne már elég
emléket idézni,
mi tűzben el nem ég:
hamut keresgélni?

Elfolyt a régi bor,
sosem tölti vissza
többé már semmikor,
ki az ecetet issza.

Jobb lenne újabb bort
tölteni kupába.
Szóljon új dal újból:
nem élünk hiába!

A váza és a tányér

A szerelem olyan, mint egy váza: ha levered helyéről és összetörik, össze lehet ragasztani, de soha többé nem lesz olyan, mint új korában volt.

A házasság olyan, mint egy tányér: minden nap bepiszkolódik a használatban, de minden nap el kell mosogatni, mert a következő nap is abból kell enned.
                                                          (fabijoe)

Az egyszarvú

Találkoztam egy egyszarvúval.
Ez nem túl érdekes.
A mesékben ez ritka állat,
de nem túl különleges.

Különössé az tette csak
ezt az esetet,
hogy homlokán az én egyszarvúmnak
két szarv meredezett.

Ránéztem, és eltöprengtem:
hogyan is lehet,
hogy ezen a nemes lényen
két szarv növekedett?

Megérezve akkor ő
elképedésemet,
elmesélte az elejéről
az egész történetet.

Nem tehetett az esetről,
mert így született,
hogy a homloka közepéből
két szarv növekedett.

Csúfolták az óvodában
éppen eleget,
amíg egyik délutánra
végképp elege lett.

Így aztán az én egyszarvúm
messze elbujdosott,
mert nem bírta ott a bút,
és a bánatot.

Hogy a sorsa hozzám hozta,
ezt az egyszarvú gyereket,
egy új gondot ezzel ő a
nyakamba vetetett.

Hogy most hozzám költözött,
az egy darabig jó lehet,
de hogyan éli az emberek között
majd végig az életet?

A zemberek népellenes kormánya

Lézerblokkolós Jani ötletel, három nap múlva a FIDESZMP Párt központi Bizottsága zárt ajtók mögött dönt: befagyasztja a frank árfolyamot a jelenlegi szinten - azoknak a számára, akik képesek egy összegben visszafizetni frankban lévő tartozásaikat, tehát nem is nagyon szorulnak rá ennek okán állami támogatásra az adófizetők pénzéből.
A hírre esik a forint árfolyama, mi mást várhatnánk? A pénzpiac a baromságot mindig beárazza, akár kommunistáktól, akár lézerblokkolós keresztyénektől származik. Természetesen a szart megint a zemberek merik majd nagykanállal, ahogy ez már ennél a keresztyén (emlékezzünk: "csuhások, térdre!") mázzal bevont FIDESZMP Párt vezérkertól megszokott. Lézer Jani szerint 2-300 ezer ember tudja egy összegben visszafizetni a valutában lévő hitelét. Számukra kétségkívül ragyogó megtakarítás az egy összegbeni törlesztés ilyen lehetősége. A bankoknak veszteség, hiszen a kölcsönöket előre meghatározott futamidőre kalkulálják, és a futamidő alatti kamat képezi a kölcsönzés nyereségét.
A hírre a tavalyi ragyogó Kósa-féle csődhíreszteléshez hasonlóan reagál a forint árfolyama. A szándék érthető: A zemberek kormánya szándékosan rontja azok helyzetét, akiknek már eddig is gondot okozott a nagyszerű egy éves kormányozgatás alatt elszállt forint árfolyam követése. Sánta vagy? Nesze, itt egy púp is!
Erősen kétlem, hogy valóban ennyire stupid lenne a FIDESZ politikai vezérkara, hiszen, amikor saját zsebre kell dolgozni ("Ne mi nyerjük a legtöbbet"), mindig fineszes, mindegyikük. Ha a totális hülyeség kizárható, egy dolog marad: a "zemberekkel" szemben tanúsított nevelő szándék: Nem láttad előre, hogy nem fogsz tudni fizetni? (Igaz, mi sem, különben nem kellett volna eltőzsdéznünk a nyugdíj megtakarításaidat részvény vásárlásra) Akkor most majd dögölj meg!
A nyár folyamán a magánszemélyek svájci frankban lévő hitel állománya több, mint 320 milliárd forinttal emelkedett Pártunk és Kormányunk politikájának köszönhetően.
A populizmus fő baja, hogy előbb-utóbb annak az agyát is tönkre teszi, aki máséra szeretne vele hatni. Elismerem, jó móka a zemberek előtt a finánctőkét támadni olyan kommunista módra, de ha vezető politikusaink maguk is elhiszik, amit még soha sem hazudtak (ja, hogy ne a szavaimat, hanem a tetteimet nézzétek?), előbb-utóbb a fejükre dől a gazdaság.
Persze nincs kizárva, hogy ez a híresztelés megint csak néhány FIDESZ potentát részvény vásárlási tranzakciójának ágyaz meg, mint tavaly nyáron. Hogy közben pár száz ezer alattvalónak még nehezebb lesz az élete? Nem mindegy? Miért nem lett belőlük FIDESZ vezérkari tag?

Erre csörög a dió!

A hét fejű sárkány a patakban állt,
és hangosan zokogott.
Nem értettem, miért sírdogál,
de én már nem kockáztatok.

Tizennégy szeméből folyt a sav,
orrából füst tört elő,
körbe lengte a záptojás szag;
fojtó volt a levegő.

A parton jött egy kisleány,
a szomszéd Juliska.
Ötéves ha volt talán,
nyakában tarisznya.

Hogy a behemótra rátalál,
kis arca felderül.
Csengő hangon felkiált
meglepődve legbelül:

Hát te miért sírsz? - szólt a lány,
- egy ilyen nagy legény!
Nézd, mily sok itt a virág,
milyen tarka a rét!

A sárkány szemeit csukva tartva
zokogva így felelt:
- kérhetsz engem rá, hiába;
én nem nézhetem.

Tudod, a társas játékokat
én nagyon szeretem,
de hiába is próbálkoztam,
Senki sem játszik velem.

-Miért nem nézel reám,
hogyha beszélsz nekem?
És ha nincsen akivel játszanál,
miért nem játszol velem?

Hüppögve szólt a hústorony
- sajnos, nem tehetem,
amire ránézek, azt azonmód
elégeti tekintetem.

Várj egy kicsit, szólt Juliska
kendőim előveszem.
Van nálam egy nagy tarisznya,
abban vannak, azt hiszem.

Az óvodában, míg jön az ebéd,
ma játszani fogunk,
bekötjük majd egymás szemét,
és úgy fogócskázunk.

Bekötöm én a szemeidet,
hogy semmit se láss,
akkor aztán nem kell félned,
hogy el ne égjen sok virág!

Gyere velem az óvodába,
te leszel a fogó!
Körbeállunk, rád kiáltunk:
erre csörög a dió!

Évszakok: Nyár: II. Aratás

Ég a melegben a tarló háta.
Lángol az egész határ.
Csak mutatóban van pár tábla,
hol a gabona talpon áll.

Városi ember ilyen időben
tópartra menekül,
fogja csomagját, és repülővel
messzire elrepül.

De a földeken most is folyik a munka:
a termés még aratásra vár,
és ha esőt is kapunk nyakunkba,
csak nő tőle a kár.

Évszakok: Nyár: III. Csillaghullás

Az ég tetejéről a Földre lehullt
egy szép tüzű, ragyogó csillag.
Az égbolton egy fénycsík gyúlt,
és hopp! A perc el is illant.

Parton fekve, az égre tekintve
millió fénypont ragyogott ránk.
Csillám homokkal bőrünk behintve
csókot követelt szánk.

- Nézd! Az a csillag most leesett.
Kívánj hát valamit! -
Szóltam. Lehunytad a szemedet.
Fülembe súgtad, mit.
 

Nagy emberekhez

Nagy emberekhez én magam,
tudom, nem mérhetem.
Hogy messzire halljon el szavam,
nem is célom az nekem.

Hisz annyi mindent leírtak már
előttem oly sokan,
hogy újra próbálkozni talán
nékem haszontalan.

S ha mégis mondanék olyat,
mit nem mondott senki más,
hát sokszor csak döcög szavam,
és nehéz a folytatás.

De ha hangom van, ki hallja,
és szívébe eljut a szó,
mindegy, hogy más is mondta
már: nékem úgy is jó.

Évszakok: Nyár: I. Júniusi kánikula

Sárgán izzik az égen a Nap,
a hőtől rezeg a lég.
Vércse keringve nyulat riogat,
de a kalászok zöldek még.

Sárgarigó és meggyvágó pinty
dalol a cseresznyefán.
Vízre vonul, aki tud, most mind.
A mező csupa virág.

A távoli hegy fölött gyűlik a felhő,
dörgés moraja száll.
A cirpelő rét mögött susog az erdő.
Forrón tombol a nyár.
 

Évszakok: Ősz: III. Szüret

Zörren a puttony, telik a kád.
Csordul a must a présből.
Csevegés hangja és nóta száll,
kipirul az arc a széltől.

Nap ragyog még a hegyek fölött,
de a völgyben gyűlnek az árnyak.
A gólya már délre költözött,
a dióra varjak szállnak.

Tompán puffan a körte a fűbe,
ha ágát a szél megrázza.
Egy leány cérnát fűz a tűbe:
készül a szüreti bálra.

Évszakok: Ősz: II. Esőszagot fúj a szél

Esőszagot fúj a szél
az ázott deszka felől.
Bár messze van még a tél,
lehűlt a levegő.

A palánk mögött a munka áll.
Hűvös eső csepereg.
Közös szobánkban kihűlt az ágy:
régen aludtam veled.

Elfújja majd az őszi szél
a fákról a levelet.
Életem, míg eljön a tél,
boldog lesz veled?
 

Zsuzsanna és a vének

Mikor a vének egyszer meglesték,
bár szégyenelte magát,
de nem adta azon az estén
az ártatlan ostobát.

Jól tudom, gondolta, nektek
már csak ennyi jut,
hát most egy napotok jó legyen,
amíg el nem fut

a hírrel az egyik szolgálóm
a uramhoz talán,
de meg is nézhetitek majd magatok,
amit kaptok, azután!

A leskelődők egyike rájött,
hogy Zsuzsanna látja őt,
hát előbújtak mind a ketten,
és vádolni kezdték a nőt,

hogy házasságtörést követett
el ott a fa alatt,
ők rajtakapták mind a ketten,
de a tettes messzire szaladt.

Már kísérték is a vesztőhelyre
a szerencsétlen nőt,
amikor előállott Dániel,
és ügyesen megvédte őt:

Hogy mely fa alatt történt az eset
kérdezte Dániel,
de a kérdésre a két vénember
teljesen mást felelt.

Hogy  hazugságon a leselkedőket
kapta a vallatás,
így bűnükért őket ítélte
el a bíróság.

Évszakok: Ősz: I. Hogy kiléptem ajtómon

Hogy kiléptem ajtómon ma reggel,
az ősz köszönt rám száraz levelekkel.
Magasan fenn éget még a Nap,
de a tél lehetne tőlem távolabb.

Száraz avart kergetett a szellő,
ez a nyár végi kis semmirekellő,
szívemben izzottak zsarátnokok,
elmúlt a nyár: nincs már hátra sok.

De most jön a munka derűs része,
hisz gyümölcstől roskadnak a fák,
és ha még nem vettem volna észre,
a kertben is nyílik ezer virág.

És, ha majd a virág is elhervadt,
s eljönnek a korai fagyok,
ígéretet egy új tavasz hoz majd,
számomra, mielőtt meghalok.
 

Noé és a szőlő

Hogy Noé a vesszőt, mit kapott
egykor elülteté,
s hogy a bogyót, mit az hozott
azután megízlelé,
meglepetésében így szólt
a fáradt ősz öreg:
hogy ilyen jó gyümölcsöt hozott,
ezt hogyan köszönjem meg?

És szólt az Isten: lásd, Noé,
most mily kegyes vagyok:
e gyümölcsből néked megmutatom:
majdan bor folyni fog.
Ha mind leszedted, összetörd,
és csorgasd ki levét,
majd érleld egy kerek éven át,
de ne kérdezd, miért!

Noé a parancsot követte híven
és egy év után
szólt az Úr ismét imígyen:
no lásd meg, jó komám,
most hordódat immár nyugodtan
csapra ütheted,
és a lét, ami azon kifolyna,
megízlelheted.
De jól vigyázz, mert a hegy leve
majd a fejedbe száll,
s, ha elheversz lerészegedve,
lesz, ki rád talál!

S hogy Noé a parancsokat
megint csak követé,
és hordóját - a legnagyobbat
csapra ütteté,
a csapon át a hegy leve
csorogni kezde mind,
és Noé, hogy megízlelte,
szólt: az Istenit!
Úgy dícsérem az Urat
nap-mint nap ezután,
hogy borából egy poharat
megiszom délután.

S az első poharat követte más,
és Noé elhevert.
A többit, mi az írásban áll,
már te is jól ismered,
mert a bor szétfolyt a világban
mára mindenfelé,
hogy Noé neve fennmaradjon,
amíg az emberé.

Fa szállítás

Fát hordtam. Nem állítottam,
hogy ez bonyolult.
A szomszéd ház kertjéből hoztam,
míg bealkonyult.

Van nekem egy cserépkályhám,
fatüzelésű még,
írtam tavaly róla, ámbár,
csak a favágást említém.

Jól jött ezért, hogy a szomszéd háznak
kertes udvarán
kivágtak holmi korhadt fákat
valamelyik délután.

És, hogy a szállítási költségeket
megspórolja a ház,
felkínálta a nyesedéket
ha elvinném, talán.

Így, vagy harminc ezer forintot
nyertem a tűzifájukon én,
de hordtam a fát a szomszédból
egész hét végén könnyedén.

Hogy hogyan lesz ebből tűzifa,
azt ma még nem tudom,
mert a pincémben nincsen fűrészbak,
ahol vághatom.

A kisebbeket a kis fejszével
majd felhasogatom,
de a hosszabb ágakat fűrészelni kell,
ezt már előre is tudhatom.

A fatüzelésű kályha
egész jó városon,
mert kétszer is fűt, már, ha
jól meggondolom.

Egyszer befűt jól neked,
míg a fát felhasogatod,
de jól tartja a meleget,
ha egy téli estén bedurrantod.

Így aztán ameddig csak
az erőmet bírom,
ezt a szép kis cserépkályhámat
én fel nem adom.

Nem jól bírom a piát,
ez ismert dolog:
állandóan jár a szám,
hogyha két sört benyomok.

S, mert fahordás után megittunk kettőt
gyorsan ma délután,
hát most verseket írok a gép előtt
így jártatom a szám.