(József Attila: Bánat)
Gödröt ásunk körömmel homokba,
beletemetjük összes álmaink.
Acsarkodunk másokra morogva,
bár nem is keresztezik vágyaink.
Éji órán hangosan zokogva
siratunk el mindent, ami volt:
farkasként üvöltünk teliholdra,
s lelkünkön csak egyre nő a folt.
Patak parton föntebb állva morgunk
gyengébbre, ki alattunk iszik.
Megragadjuk, s már húst tép a karmunk.
Vannak, kik ezt meg nem érthetik:
nem gonoszság, amit művelünk
ebből élünk: ez az életünk.
Jó. :)
VálaszTörlésAz első két versszak szerintem mindent elmond azzal a befejezéssel, hogy
VálaszTörlés"s lelkünkön csak egyre nő a folt",
és innentől mindenki folytathatja magában a verset olyan mértékben, ahogy átélte a leírtakat.
Azt hiszem, igazad van, túlírtam.
VálaszTörlésAzért ne dobd el a végét sem! :)
VálaszTörlés