Noé és a szőlő

Hogy Noé a vesszőt, mit kapott
egykor elülteté,
s hogy a bogyót, mit az hozott
azután megízlelé,
meglepetésében így szólt
a fáradt ősz öreg:
hogy ilyen jó gyümölcsöt hozott,
ezt hogyan köszönjem meg?

És szólt az Isten: lásd, Noé,
most mily kegyes vagyok:
e gyümölcsből néked megmutatom:
majdan bor folyni fog.
Ha mind leszedted, összetörd,
és csorgasd ki levét,
majd érleld egy kerek éven át,
de ne kérdezd, miért!

Noé a parancsot követte híven
és egy év után
szólt az Úr ismét imígyen:
no lásd meg, jó komám,
most hordódat immár nyugodtan
csapra ütheted,
és a lét, ami azon kifolyna,
megízlelheted.
De jól vigyázz, mert a hegy leve
majd a fejedbe száll,
s, ha elheversz lerészegedve,
lesz, ki rád talál!

S hogy Noé a parancsokat
megint csak követé,
és hordóját - a legnagyobbat
csapra ütteté,
a csapon át a hegy leve
csorogni kezde mind,
és Noé, hogy megízlelte,
szólt: az Istenit!
Úgy dícsérem az Urat
nap-mint nap ezután,
hogy borából egy poharat
megiszom délután.

S az első poharat követte más,
és Noé elhevert.
A többit, mi az írásban áll,
már te is jól ismered,
mert a bor szétfolyt a világban
mára mindenfelé,
hogy Noé neve fennmaradjon,
amíg az emberé.