Virágos rétre vágytam...

Virágos rétre vágytam,
s hódítani magas csúcsokat.
Óceán mélyére szálltam,
s a sápadt Holdra, mi hívogat,
gondolatban,
s Nálad időztek álmaim.
Az évek szálltak.
Elszürkültek hétköznapjaink.

Tudom, tudós már nem leszek soha,
sem űrhajóssá váló sziú indián.
Sok hibám tart minket fogva,
és már nem érdekel, milyen magasra
sikerülhetne még kapaszkodnom
az uborka fán.

Ha úgy érzem sokszor,
kérlek, mindig bocsásd meg azt majd nekem,
hogy lemondva álmaimról
tévútra vittem a Tied,
és saját életem!