Erre csörög a dió!

A hét fejű sárkány a patakban állt,
és hangosan zokogott.
Nem értettem, miért sírdogál,
de én már nem kockáztatok.

Tizennégy szeméből folyt a sav,
orrából füst tört elő,
körbe lengte a záptojás szag;
fojtó volt a levegő.

A parton jött egy kisleány,
a szomszéd Juliska.
Ötéves ha volt talán,
nyakában tarisznya.

Hogy a behemótra rátalál,
kis arca felderül.
Csengő hangon felkiált
meglepődve legbelül:

Hát te miért sírsz? - szólt a lány,
- egy ilyen nagy legény!
Nézd, mily sok itt a virág,
milyen tarka a rét!

A sárkány szemeit csukva tartva
zokogva így felelt:
- kérhetsz engem rá, hiába;
én nem nézhetem.

Tudod, a társas játékokat
én nagyon szeretem,
de hiába is próbálkoztam,
Senki sem játszik velem.

-Miért nem nézel reám,
hogyha beszélsz nekem?
És ha nincsen akivel játszanál,
miért nem játszol velem?

Hüppögve szólt a hústorony
- sajnos, nem tehetem,
amire ránézek, azt azonmód
elégeti tekintetem.

Várj egy kicsit, szólt Juliska
kendőim előveszem.
Van nálam egy nagy tarisznya,
abban vannak, azt hiszem.

Az óvodában, míg jön az ebéd,
ma játszani fogunk,
bekötjük majd egymás szemét,
és úgy fogócskázunk.

Bekötöm én a szemeidet,
hogy semmit se láss,
akkor aztán nem kell félned,
hogy el ne égjen sok virág!

Gyere velem az óvodába,
te leszel a fogó!
Körbeállunk, rád kiáltunk:
erre csörög a dió!