Az éjbe nézve néha felriadva
fekszem itt a múltat elsiratva.
Miért is ily kemény?
Nem értem olykor, hogy miért vagyok,
hisz' láng a szívemen már nem lobog.
De mindig van remény.
Jó lenne tán az éltem újra élni,
nevetni ismét és talán remélni:
még nincsen itt a vég:
ha reggel jő, s a Nap ragyog az égen,
még szerteszáll a sok lidérc a fényben,
egy új nap virrad még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.