Nem hívtalak, úgy botlottunk egymásba
egy néptelen, sivár útszakaszon.
A csendben meghallottad panaszom,
ahogy' sírásom áttettem írásba.
Vagy tán hívtalak, feljajduló hangon:
mindegy, ki vagy, szépüljön az élet!
A magánytól én ugyanúgy félek,
mint akárki, éljen bármilyen rangon.
Aki mást eltaszít, mi vonzott ahhoz?
Ez a férfiatlan panaszáradat
tört át kaput, döntött le kőfalakat?
Lehet, hogy majd mindkettőnkre csak bajt hoz
e varázslatos, kései kapcsolat,
ma még füröszteném benned arcomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.