soha semmitől se félnénk.
Mintha nem jönne halálunk,
amiből már föl nem állunk.
Mintha mindig lenne holnap,
nem adunk időt a jónak,
nem felejtünk, nem bocsátunk,
az útból félre nem állunk.
Fényes estéken merengve
nem ülünk már ki a kertbe.
Időnk nincs és kert sincsen már,
csak futunk, az élet nem vár.
Én sem ballagok már lassan,
te sem vársz, hogy elmondhassam,
kitaláljam, amit mondok,
könnyebbedjenek a gondok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.