Engem okol. Még utána járnék.
Hajnali kín. Meddő tüze éget.
Semmi el nem űzheti a rémet.
Üszkös romok, parázs hamu alatt,
fehér izzásból csak ennyi maradt.
Kormos füst száll fel a felhős égre.
Kiűzettem, s nem tudom, mi végre.
Néha látom még a kaput tárva.
A kép fakul: marad szívem árva.
Fehér a csend, most szinte kegyetlen.
Csak emlék, hogy valaha szerettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.