Hazaballagok.
Kopott házsorok,
szürke utcasarok,
s mint konok rokonok,
merednek rám az ablakok,
amint cipőm kopog,
hát dalba fogok.
Hogy halkan dúdolok,
az ég feketén forog,
felettem csillagok,
rajuk ezüstösen ragyog,
s míg bennem ritmusok
kavalkádja dobog,
szólnak égi szólamok,
de választ nem kapok:
miért?
A szívem, bár dobog,
a lélek hogy' nem ragyog?
Életem hová robog?
És én minek vagyok?
Csak írok, vagy alkotok?
Miért oly kábák az alkonyok,
és a hajnalok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.