Vele szemben elhagy az erő.
Páncélja feketén csillogó,
hatalma, ereje oly leverő!
Fején a kitines csáprágó
csak nyit-zár, mintha arra várna,
feldarabolja szellememet.
Körülötte sötét a tárna.
A föld súlya nyom. Eltemet.
Atavisztikus félelmek rohannak
keresztül zaklatott agyamon:
a járat mélyén tetemek rothadnak?
De nem is szeretnék nagyon
elgondolkozni, vagy rémüldözni ezen.
Fejemben zendül a királynő hangja,
és én most csak dolgomat teszem,
hogy a jövőben az ember és a hangya
békében élhessen ezen a helyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.