Zöldalgás a kockakő
lent, az udvaron.
A haj is hosszúra nő,
hogyha ráhagyom.
Miért kőre, múltba folyton?
Miért nem égbe, fel?
Jobb, ha csöndem versbe fojtom?
Senki nem felel.
Elhagyom a tűzfalat.
A borostyán levágva.
Úgyis végül ez marad:
sors. Füzetbe zárva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.