Állandóan izgatott vagyok,
képes vagyok kánikulában meghűlni,
és a hidegben folyton izzadok.
Nem akarom, vitustáncot jár kezem,
és folyton grimaszokat vágok.
A helyemet immár sehol sem lelem,
úgy érzem, hogy nyomaszt egy átok.
Nem találok nyugalmat semmiben,
átizzadom ingem, a párnám,
tudom, nem hagyhatom ezt ennyiben,
de nincs, aki odafigyel már rám.
Sőt! Lesnek utánam, hátam mögött
tárgyalják, hogy milyen vagyok,
hogy még egy ilyen izgága dögöt
nem bírnának el a nagyok.
Pedig én nem akarok semmi mást,
csak, hogy kitisztuljon a fejem,
szűnjön meg benne végre a nyomás,
és a világban ismét rend legyen,
de néha akkora a zűrzavar bennem,
hogy szinte zsibong egész agyam,
ordítanom kell, mindenki beleretten.
A nyugalom már régen messze van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.