Szőlőhöz, meg a fűhöz, fához mind idomulnak,
mintha egy ecloga lenne a céljuk az édes idillel:
metszeni szőlőt, vágni az ágat, szedni gyümölcsöt,
végre megalkotván a nyugalmat, a régi hiányzót.
Jó is kertészkedni a harcok után valahára!
Csak hát hol van a létben a várt, az a fránya idill már?
Pottyan az érett körte a fáról őszre a fűbe,
sárga levél októberben már földre lelibben,
s mégis, az ember hatvan után még küzdeni készül,
egyre tapos csak, tán fiatalnál is hevesebben.
Verseimet magam is rakhatnám hexameterbe:
szólna remegve elárvult völgyhíd benne a széltől,
szedhetném venyigét kötöző kéz hű motozását
rímbe, a korhadt ágról szólna a dal, meg avarról,
lenne a dráma az őszibarackfa a versben a sztrókkal,
s versbeli kancsómból a pohárba csorogna a lét is:
mámoritón zamatos vagy csersavas ízzel a borban.
Pár évvel ezelőtt már megpróbáltam e létet,
jó lett volna, de elmúlt: jaj! beletörtem a bicskám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.