hogy elmúlt, nincsen, immár vége lett,
elménk állításai hazudnak:
magunk is tudjuk mélyen idebent.
megütheti fülünket egy dallam,
pár szót olvasunk egy könyvnek lapjain,
és ott lobog ő most is a dalban,
a sorok közül arca ránk tekint.
Tartjuk magunk. Szétzilált az élet,
nem is tartoztunk együvé soha,
már nem fogadjuk magunkban, míg élek,
soha nem leszek hozzá mostoha,
de amíg csak zeng bennünk a lélek,
nem űzzük már magunkból tova.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.