megálltam a szobor előtt.
Nem egyedül voltam, hanem párban
fiammal, aki már felnőtt,
és mégsem jelent neki semmit sem
egy szobor, mely egy sarkon áll.
Megvert, vagy megáldott vele Isten?
Nem olvas, nem telefonál.
Aztán később csak felrémlik bennem,
más is van így és nem csak ő,
akiknek esze szűk, és lelkem megretten.
Milyen lesz az a felnövő
nemzedék, amely nem tudja,
honnan jött, és hova tart?
Mi lesz e népnek útja
ha elveszít ennyi embert és magyart?
Mert ember-e az, vajon,
aki gyűlöli embertársait,
csak gúnyolódik a bajon,
ha másé, magáén pedig visít?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.