Ellebegtem magasan járda fölött,
szívembe a reménység költözött,
fák kísértek színes virággal telten.
De boldogságom nem volt három arasz,
mert leheletemtől visszatért a tél,
amelyben senki olvadást nem remél,
megfagyott a nyílóban lévő tavasz.
Ünneplőbe öltöztettem a lelkem:
szikár és komor, gyászos feketébe.
Földben éltem aztán eltemetetten,
úgy éreztem, itt van életem vége.
Fák állnak őrt majd kopaszon felettem,
nem viszem már szívemet vékony jégre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.