A bárka

Játszottuk a kertben:
jön a világ vége!
Előbb a tűz elől
bújtunk a pincébe,
aztán építettünk
magunknak egy bárkát.
Valami nagyságnak
jó érzése járt át,
amikor az égen
meggyűltek a felhők.

Jaj, de nagyon régen
volt! Az esztendők
elszálltak fölöttünk,
a bárka elomlott.
Néha összejöttünk,
meséltünk sok gondot,
örömöt, nem mondtuk
a régi csónakot,
amely a kert végén
még ott roskadozott.

Újra itt ülünk most,
immár három hete,
a bárka állattal,
búzával van tele,
mert immár húsz napja
zuhog kint a zápor.
Kis templomunk papja
nem lát a pipától,
mert oda a termés,
jószág vízbe fullad.
Talán nem oly elmés?
Csak könnyeket hullat.

És az áradat nő,
küszöbünk nyaldossa,
szél veri a habját
csipkésre, fodrosra.
Holnap kicsi hajónk
már a vízen lebeg.
Hogyha ti beszálltok,
én veletek megyek.