Átlépem a hangyát

Önkéntelenül lépést nyújtok,
hogy ne tapossam el a hangyát.
Máskor nem is figyelnék oda,
de nagy tömegben nem is hagynák.

Tudom, hogy ez gyenge kifogás,
hiszen igenlem az életet,
mint ahogyan mások is, hiszem,
éppen ugyanígy vannak vele,
vagy - mint én - ugyanezt vallanák,
de brutálisan csapott mellbe
- Gerevich András szedte versbe -,
az a mély emberi gonoszság.
Fejem, szívem még azzal telve,
amint a Ligetben sétálok
kidöntésre ítélt fák között.
Aki dönt, szívébe hübrisz költözött,
és ki is irtana mindent, ha hagynánk.
Csak azért is átlépem azt a hangyát.