a tájon, ahol már majdnem megszűnt minden élet.
A hullámverésben ringnak, nyikorognak a kikötött
ladikok, hajók, és szinte irracionálisan félek
valami váratlantól, rettenetestől,
ami majd belőlem támad.
Csendben vagyok, zárva tartom számat,
pedig inkább hangosan énekelnék
most, hogy a félelmet elűzzem.
Egyre nyomaszt egy homályos emlék.
Mindenesetre az képtelenség,
hogy racionálisan összefűzzem
jelenlegi helyzetem és a déja-vu egykorit.
Szívtájon nő a nyomás. Valami üzen.
És egyre erőteljesebben szorít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.