Ott ülnek mind, közéjük ülök, óhatatlanul,
ide tartozom? Talán jobban, mint akármikor.
Hogy más utakon jártam, semmit sem számít ma már.
Jártam az alvilágban. És visszatértem onnan,
vagy még újabb átkelések várnak rám a Styx fölött?
Nap tűz, unokám mellé heveredem pokrócra,
amíg a többiek beszálláshoz beöltöznek.
Eljátszogatok vele, majd sétálni indulunk.
Elszunnyad kocsijában, és csak arra ébred föl,
hogy a kerthelyiségben megállunk egy korsóra.
Egy ideig még, tudom, ez "alvilági" út is
benne lesz a testemben, épp úgy, mint ahogy az a
hegyi út sejtjeimbe égett három éve már.
Elmoshatatlanul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.