Jártam Vereckén

Jártam Vereckén.

Igen, ott, ahol állítólag
nagyszerű őseink állítólag
belovagoltak a Kárpát medencébe,
már, ha hinni lehet
a Feszty körkép romantikus,
a vadnyugatra hajtó társzekerek
és az azokat kísérő lovasok
évszázaddal későbbi
western filmekre emlékeztető
forgatagának,
és Franco Nero pomádézott szakállának.

Mert a honfoglalás,
valószínű,
hogy nem így történt,
hanem beszivárgásokkal,
az őrizetlen határgyepükön való átkeléssel,
vad félelemben
az időlegesen lemaradt besenyők támadásaitól,
és nem elfeledve a megerőszakolt nők,
a lenyilazott férfiak
és kardélre hányt csecsemők sikoltozását
több évtized távolából sem.

Jártam Vereckén,
és kapott ócska, húsz éves,
szocialista országban gyártott autóm
durrdefektet már lefelé tartva a szerpentinen
ami után - lévén a pótkerék is defektes volt -
három óra kerékszerelés következett
a honfoglalás tiszteletére.

Az - állítólagos - honfoglalás
ezer éves évfordulójára az akkori
ország határait védeni telepített,
mitikus ősmadarak,
a turulok
azóta osztódással szaporodnak
honfoglalt hazánkban,
így azt a minimális
legendai jelentést is devalválván,
ami még a hírt hozó turul legendájából
megmaradt.

A fröccsöntött turul ugyanolyan
kommersz, mint a műanyag angyal,
vagy a préselt Jézus-feszület.
Értelme is annyi.

Azóta - ma már tudom -
nem csak a szocialista országban gyártott
egykori autóm,
de a teljes magyar társadalom is
durrdefektet kapott
a szerpentineken.
És a gépkocsi szerelők
nem csak az autót, de az utakat is
saját, külön bejáratú udvaraikba
hordták széjjel.

Valami új honfoglalás kellene talán.