Beengedtelek hozzám szeretni.
Az elmúlt éveknek havát
hajamról hiába törlöm.
A földi élet itt ma már
számomra csak fojtó börtön;
azt az időt nem bírom feledni.
Mint egy kihalt, puszta pályaudvar
homályos, hajnali csendben,
az egész életem olyan.
A szív a semmitől retten,
a lét, mint vonat, elrohant,
a síneket fölveri a muhar.
Itt folyton csak hideg eső esik,
a Nap is elhalványodott.
Mindent elfednek a ködök,
a lét, mint egy öreg kokott,
részegen markába röhög.
Egy öröklét telik el reggelig.
Jövő idő már régóta nincsen,
a múlt sem volt igaz talán.
Csak puszta álomkép lehet,
ami az emlékek falán
folyton halványulva lebeg,
és csak én őrzöm, mint drága kincsem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.