Álmodozások korszakai

(A Villa Negra románca dallamára a Hattyúdal c. filmből)

Hetvenhatban véget ért egy álom,
mit azóta sem feledhetek.
Lelkemet újra hiába tárom,
összetörték akkor szívemet.

Hetvenhétben új verembe estem.
Elfeledtem mindent, ami fájt.
A jövőben addig reménykedtem,
amíg csak be nem köszöntött a nyár.

Véget ért egy újabb álom,
nem jön másik, bárhogy várom,
szívemen a szürke magány éles foga rág.
Bármily rég volt, őt szerettem,
hangja selymét nem feledtem,
emléke az évek múltán újra vissza járt.

Pár év múlva rám talált az élet
néhány újabb csalódás után.
Neki köszönhetem azt, hogy élek,
- ezt vajon köszönni kell egyáltalán?

Szállnak évek, telnek évek,
sokszor emlékeknek élek,
mert a régi élet lassan már homályba száll.
Hogyha este visszanézek,
sokszor fáj, mit felidézek,
s egyre várom még, hogy jövőm újra rám talál.

Mert nyolcvannégyben új élet kezdődött.
Számomra soha véget nem ért.
Mind, ami volt, akkor betetőzött,
és elhozott nekünk egy új reményt.

Múlnak évek, telnek évek
gyorsan, hogy már szinte félek,
mégis alig várom már, hogy jön egy új világ.
Lassan már jövőmnek élek,
egyre várok és remélek,
elhozzák majd egyszer nékem a kis unokát.