Maradj!

Maradj! Súgtad fülembe szinte némán.
Még egy újabb gyermeket szeretnék.
Szemedbe néztem, te visszanéztél énrám.
Körötte, láttam, elkenődött már a festék.

A Hold dalolt, árnyékunk meg se rezdült,
hogy közös ágyunkra sápadt fénye hullt.
A tenger árja zúdult lelkemen keresztül,
és életem egy pillanatra ismét vízébe fúlt.

Hogy a kis halálból lassan fölmerültünk,
csöndesen számoltam szívverésedet,
és bizton tudtam, jön majd reggelünk,

amit más forró éjszakák követnek
számtalanszor ékítve még fel életünk,
míg csak el nem temeted majdan testemet.