Jácint randevúra megy

Jácint a Rákóczi út elején, a hetesen zötyög.
Nárcisz várja útja végén, az ég odakint dörög.
A forgalom áll, a város bedugult, a busz lépésben döcög,
Jácint morog, ideges, és szíve torkában dübög.

Mi lesz, ha késem? Ez már a sokadik, gondolja, s az ütő megáll
szinte karjában a gondolatra, hogy Nárcisz fél órája vár.
A villám, mit virág-párja szór rá, ha késne most,
nagyobb baj, mint a zivatar, mi odakint járdát mos.

Kapná a mobilt, de nem leli. Melyik zsebemben van?
Ez az átok ketyere mindig szól, de, ha kellene, nincs soha!
Jegyeket kérek, vagy bérletet! Szól egy karszalagos hang.
Jácint kikapja bérletét, mint coltot, hogy lőjön: bang!
 
A mobil kiesik zsebéből, és a földre lezuhan.
A buszon, mint a heringek állnak az emberek sokan.
Jácint hajolna, venné föl, de a hetes épp elindul,
így a legény majdnem egy szemben ülő úr hasába borul.

Megvan a telefon, hívjuk a számot! De nincs térerő!
Mi jön még ma? Miféle átok? S elfogy a levegő.
A telefon néma, nem reagál. De hisz ez lehetetlen!
Hogy ne legyen hat körül térerő itt fenn Budapesten!

Az órára pillant: hat óra múlt vagy tíz perccel talán.
Ha így megy a busz, mire a Keletihez ér, lesz vagy holnapután!
S, hogy lassan-lassan hősünk immár minden reményét veszti,
elkeseredését egy ismerős hang végleg berekeszti:

De jó, hogy itt vagy! Fél órája hívnálak, hogy késni fogok,
de ez az átok telefon éppen most mondta fel a szolgálatot.
Szálljunk le a következőnél! Az Emke lesz az talán -
szól rá Nárcisz Jácintra a hetesen szerda késő délután.