Réteken sétálva

Egykor kalapáccsal sétáltam a réten,
kerestem a múlt lába nyomát.
Csak a talpam alatt lévő követ néztem,
ott terül számomra el a nagyvilág.

Bár orrom a földre lógott folyton,
s kővel telve volt a hátizsák,
akkor voltam csak igazán boldog.
Rám sütött az áldott napsugár.

Nem számoltam még jövővel, gonddal,
habzsoltam az édes életet.
Nem foglalkoztam, csak a régmúlttal;
hittem, hogy a jövőmbe vezet.

Megkaptam a jövőmet, mit vágytam.
Szürkébb lett, mint álmaimban volt.
Mikor szívemet tágra kitártam,
sok reményem mind hamvába holt.

Jó lenne, ha életemben egyszer
sétálnék még kint a réteken,
s borús nem lenne az ég felettem,
napfény ragyogná be életem.