Hiány-versek

A hiányról dalolok csak egyre.
Folyton erről szólnak verseim.
Vén víziló nem megy föl a hegyre:
mocsárban él, s a csúcsokra tekint.

Pedig a csúcsról még messzebbre látni,
ha meredélyén felvonszolja magát;
lebbenne könnyen, ha tudna sasmadárrá válni,
ha szökkenne zergeként, látna sok csodát.

Csak egy szó kellene az átváltozáshoz.
Egy, mi nem hív már soha.
Hiába minden erő az álmodozáshoz.
Bár lehet, csak én vagyok ostoba.

De ezt a butaságot vállalom,
ha már magamra vettem terhét.
Már írtam többször: maradok utamon,
míg utol nem éri életem a nemlét.