Olyan vagyok immár, mint egy kivert pára:
elbújik sűrűbe, mindenhonnan iszkol,
félelmében néha maga alá piszkol.
A simító kezet furkós botnak látva
húzódik üregbe; morog a világra.
Mikor a toronyban éjfélt üt az óra,
messze hangzón sír a fényes teliholdra.
Hangját hallva zárul minden ajtó, ablak,
férfiak kaszára, meg baltára kapnak.
Gyermekek rettennek dajkájukhoz bújva,
ölben viszik őket a kemence zúgba.
A fonóban, este messze száll az ének,
aztán borzongató meséket mesélnek:
"igazat szólok most, te is ide hallgass!
Történt, hogy erdőnkben élt egy nagy vérfarkas..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.