Pontosan tudom

Én pontosan tudom,
hogy jók a verseim,
és tudja olvasóm,
ha párba beletekint.
Bár nem vitás, hogy van, aki más
felfogásban írogat,
én szellememmel nem verem
szét a régi sírokat:

Mert pontosan tudom,
hogy ritmus és rím jó dolog,
és rettentő'n unom,
ha szív a versben nem dobog:
ha értelem és érzelem
sem ad a szöveghez semmi sót,
szóvirágra, cifraságra
kár is pazarolni szót.

Én pontosan tudom,
hogy fönt a zenit és lent a nadír,
és azt is gondolom,
hogy a ceruza mellé kell radír,
s, hogy ritka, hogyha jó a vers,
és még sincs benne elme-él,
vagy érzelemről szól a nyers
szöveg, s nem fűti szenvedély.

Én pontosan tudom,
hogy sokkal több a földgöröngy,
és nem mondhatom,
hogy minden versem tiszta gyöngy,
de azt hiszem, hogy nem viszem
túlzásba, hogyha gondolom:
ezt a fajta gyöngyöt én
bátran szerteszórhatom.

Én pontosan tudom,
hogy diktálnak az érdekek,
de el nem mondhatom,
hogy mennyire is szenvedek,
ha láthatom, hogy áthatón
telepszik ránk a rettenet,
amit harminc éve, hogy
elűzni elrendeltetett.

Én pontosan tudom,
hogy a lábat mosni kell,
és nem gondolom,
hogy a szó az kivétel,
de míg a láb csak tiszta lesz,
hogyha megmosod,
a gondolat meg odalesz,
amikor kilúgozod.

Én pontosan tudom,
hogy változnak a nézetek,
de a cinizmuson
mégiscsak elrévedek,
hisz meglehet, hogy belegebed
a nyomorultak új hada
hogy ott lakik, mert ott született,
ahol ma újra nincs haza.

S én pontosan tudom,
hogy újra ember ott lehetsz,
ahol nem hallhatom:
"ha nem tetszik, hát elmehetsz".
Ha a kritika csak a klinika
osztályán megengedett,
az ember, mint a gyáva birka,
vágóhídra lépeget.

Én pontosan tudom,
hogy a fegyvert kézbe fogni kell,
és el nem hallgatom,
hogy az bizony nehéz teher,
mert nem lehet, hogy fegyvered
díszruhádon ott ragyog,
és hogyha kell, a népedet
védve mégsem forgatod.