Káoszukból földereng a rend.
Ahogy' leborította őket a fás kosár,
abba beleérzem mindig a végtelent.
Így élünk, emberek, világba vetetten:
szorítva, nyomva egymást, mint a tűzifa.
A Törvényt látván szívünk megretten:
ki kívánna tűzben elégni ma?
A káosz formálódik renddé,
mire a fát prizmába rakod;
s a reggel átalakul estté.
Ki tudja, lesz-e holnapod?
A világban, persze,nem változik semmi,
csupán egy másik, új rend alakul,
de a prizmába munkát kell fektetni,
mert az entrópia támad minket vadul.
Fát raktam pincémben prizmába .
Számomra ott az a rend.
Kívüle, úgy érzem, hiába
dolgozom: káoszba fúl az életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.