amióta nem láttam őket.
Szívemen folyton a bánat rág,
elvesztettem a szeretőmet.
Hogyha a fák majd virágba borulnak,
ágaikon zöld levél sarjad,
elmúlik az ideje a búnak,
bánatnak és a bajnak.
Kopár a táj most, amerre járok,
deret hint már a közelgő tél.
Utam mentén sáros az árok,
szívem új tavaszt nem is remél,
de ha a fák még virágba borulnak,
ágaikon mandula terem,
elmúlik az ideje a búnak,
rám köszönt egy szép szerelem.
Hideg a tél, a fagyott göröngy
a talpam alatt most szürke, kemény.
Nincsen virág, csak a fagyöngy
mutatja fel, hogy van remény,
mert ha a fák majd virágba borulnak,
ágaikon ismét madár dalol,
vége lesz a bánatnak és a búnak,
és szívem is otthon lesz valahol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.