Elmondták neked már nem egyszer, de hányan!:
Ember légy, és helyed legyen e világban.
Nem vésted szívedbe, tetteiden látom,
rossz ember maradtál, nem vagy legény gáton:
amíg dideregve, ázva, az ég alatt
honfitársad retteg, erkölcsöd nem marad.
Amíg kitagadod, akit kisemmiztél,
nem vagy te sem különb: kutyapecér, sintér,
s amíg léhűtőnek, lustának nevezted,
szájadra ne vedd a krisztusi keresztet!
Amíg más elvesztett mindent, gazdag lettél,
más szó jobban illik rád a becsületnél.
Megméretsz még újra, megméretsz még százszor,
mire végül kikopsz ebből a világból.
Palotában nagy volt bent a zsivaj, lárma,
fényes urak lopva, oldalajtón járva
mentek palánk között: kint nagy volt a tömeg,
s még nem tört az ablak, nem repültek kövek.
Szájjal szabadságról beszéltek fennhangon,
és a szegény népet kergették a havon.
Megszabták, hogy holnap, ki, miről, mit mondjon,
amíg társaikkal marakodnak koncon,
mint ocsmány keselyűk, ha döghúsra szállnak.
Így vetettek véget minden szabadságnak.
csak Pestre bámul most Bécs, London, meg Párizs:
csak most szabadultak, rabok lesznek máris?
Minden, szabadságuk gyorsan elenyészett,
mióta nyakukra ültették a férget.
Megszabja már ma is, mit gondolnak holnap,
jó gyújtós anyagot adna a pokolnak.
Magyar népem figyelj erősen szavamra!
Nem vagy szerencsétlen, csak egy kissé bamba:
akit tegnap saját nyakadra ültettél,
rosszabb lesz maholnap minden eddiginél.
Ha saját kezedbe nem veszed a sorsod,
unokáidban sem leszel soha boldog,
és ha nem emeled föl másokért szavad,
holnapután magad sem leszel már szabad.
Megmérettél tegnap, megméretsz ezerszer,
és ha könnyű leszel, nem is voltál ember.
