És legvégül - II.

És  legvégül már nem marad
a szomorúság sem;
az elme belefárad,
hogy nincsen, ami repítsen
(jó, ha van egy társad,
aki a túloldalon szuszog
már hosszú évek óta.
Ritkák az ingyencirkuszok,
hangtalan lett a keserű nóta).

És legvégül a szomorúság sem marad,
csak az ólomszürke közöny
(a szomszéd kutyája folyton ugat,
rutinból köszön,
és) mászik a porban az ember, mint féreg,
akinek soha nem nőtt szárnya.
Vitázna,
de a csönd betéved.
Minek már ide a lárma?