Már magánydiétában élek ismét.
Ez étektől megcsömörlöttem nagyon.
Régen véget ért már Karácsony, Húsvét
sem koppantott ablakpárkányomon.
Azt hiszem, hogy immár tovább nem érdemes
az élettől várni bármiféle jót,
mert aki szívében bent nem nemes,
akárcsak én magam, lekésett már minden hajót.
Talán majd egy-két gyermekemben nyílik
ki újból színesbe fordulva a nagyvilág,
hogy ne átkozza pokolra hetedízig
az összes régen elholt ősapát.
Én magánydiétában élek folyton.
Súlyos étek ez, megfeküdte már hasam.
Csikarásaimat egyre csak versekbe fojtom,
ezért hangzik majd mind ilyen borzalmasan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.