Hogy elmentél

Hogy elmentél vakká lettem.
A homályban mit se' látok.
Rajtam ül a sötét átok,
fekete árnyék felettem.

Hogy elmentél, rám sötétült.
Koromsötét még a fény is.
Izzó szemű, bíbor fétis
szeli szét a szívem étkül.

Jaj, ha késsel szelné szívem,
jaj, ha vágná szeletekre!
Felzabálná mindörökre,
s nem fájna utánad híven.

De szétvágja, összevarrja
minden napon, minden éjen,
hogy dobogjon, hogy még éljen,
hogy fájdalmát kifacsarja.

Hogy elmentél, elment a fény.
Küszöb gáncsol, élek vágnak,
sarka lett itt minden tárgynak.
Ifjú szívem már koravén.