Homályos, kékes-zöldes ázalag
fedi az ég vizén hajózó Holdat el.
A kérdésekre semmi nem felel,
hogy honnan jöttem, miért vagyok én.
Megérteni nincsen semmi remény.
Ha majd jön is, a hajnal messze még.
A víz alatt a mécses úgysem ég,
nem világít semmi itt az éjben.
Ez más világ, mint azt hittem régen.
Kívül és belül csak nő a sötét,
Nap, s a Hold hiába járja körét.
Üvegfalak mögötti életek.
Tompán hallatszik át az ég veled,
a csonttörő ütés puffanása,
a sikoly: az égi földi mása,
vagy gúnykacaj, a semmiből szálló.
S csak pörög a Lét. Nincsen megálló.
Ha lesz, az lesz majd a végállomás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.