2017. november 9., csütörtök

Minden élet elviharzott

Már csak szürkében látnak szemeim.
Mint fellegek, fedik előlem az eget gondok.
Azt gondolom, sohasem voltam boldog,
és már nem is leszek többet megint.
Folyton ajtókat zárok magamra,
és nincsen kulcs, amely kinyitná őket.
Már el nem űzi semmi az esőfelhőket,
ködös, homályos szobám, mint egy kamra.
Kábulatomból, lehet, már föl sem ébredek.
Elviharzottak mellettem mind az életek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.