Máshonnan érkezett.
Rám fagyott, de már meghasadt
rajtam a vértezet.
Megfuttatott. Atomcsapás!
Vesd el jobbra magad!
A menetre volt ez a ráadás.
De a kín megmaradt.
Levegő híján voltam, és
elegem volt nagyon.
A hadnagy volt velünk gané,
gondoltam, nem hagyom.
Levágtam magam a földre akkor,
mindegy volt már nekem,
hogy nem érhet el majd az aggkor,
és meddig tart életem.
- Le ne vegye a gázálarcot! -
tajtékozott a szám.
Én nem adom még föl a harcot!
Ketten ugrottak rám.
Fiatal voltam, és keserű
volt szívem, de erős.
Amikor szólt a hegedű,
táncom volt levegős.
Kacagott eső a hátamon,
sírt vas talpam alatt.
Az érzést, ha tudom, átadom,
már ami még bennem maradt.
Levelet vártam. Nem érkezett,
és többé már soha.
Úgy élek, mint aki vétkezett,
és a sorsa is mostoha.
A múltam néha meghasad.
Szilánkban jön elő,
ami volt, és ami elmaradt.
Az egész leverő.
Lehetett volna másképpen is.
Nem égetne hiány.
De csak egyszer történhetett genezis,
és az eredmény silány.
Ma panaszra nem lehet okom,
cserélnének velem sokan.
Másra nem, magamra fogom,
hogy nem élek boldogan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.