Fák alatt feküdtem kinn a réten,
szinte rezgett ott a levegő.
A hangulat nem volt leverő,
amíg egy hernyó nem nyalt ott képen.
Az imént még táncoltak a fán fenn
a fémfényű, zöldes levelek.
Arra gondoltam ,lekeverek
neki egy nagy pofont, aztán ámen.
Zöldes nyákkal borította testem
rám okádva összes vágyaim.
Míg elmerengtem sorsom árnyain,
iszamos, rút, mély gödörbe estem.
Gödröm alján hernyóm szája tátva
várta lenn az esti vacsorát.
Szóltam: eddig, s ne tovább!
Ideje lesz már felállnom lábra.
Rímeket fogtam kezemben éppen,
fűrész-élű, hegyes szavakat.
Elmetszettem testét, felhasadt;
éreztem, csak erre vártam régen.
Gödrömből kikecmeregve épen
a fa alatt ébredtem fel én;
rigó füttye szállt széllel felém.
Lázálmom már halványodott szépen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.