Gyönyörűt láttam, szépségeset.
Mint a szivárvány, hogyha esett,
mert a Nap ragyog felhők között,
és a világ fénybe öltözött.
Felhő-ruháját mind levetve
heveredett a kerevetre.
Ragyogó szeme tűzben égett,
nem láttam soha olyan szépet.
Mennyit vártam erre az estre,
és most reám várt gyenge teste
- gyengét csak a ritmusért mondtam,
mert erős volt, megtudtam nyomban.
Sokáig képzeltem csak rózsát,
mert került engem a valóság:
álmaimban felhőket jártam,
éberen csak a halálra vártam.
Aztán elment, egyedül hagyott,
azóta egyre komor vagyok.
Bezárult a felhők rése mind,
a Nap már másra, nem rám tekint.
De láttam szépet, éltem csodát.
Ez visz majd a sötét vízen át
- ha nincs több vers, kihuny a Nap.
Lesz majd nálam más még boldogabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.