mozdulatlanul, az áramlással szemben,
egyre várta a feléje úszó kis halat.
Nem is csillanhatott a napfényben szebben.
Csak néha mozdított egyet lomhán uszonyán,
de mégis csak ugyanott, egy helyben maradt,
az iszap sem kavarodott fel a víz alján,
hosszan várt, és mégsem jött meg a jó falat.
Lassacskán már a Nap is alább szállt az égen,
de csukánk csak mindegyre várt, türelmesen,
nem láthatott keresztül a víz felszínén sem,
nem vehette észre, hogy a partról lesem.
S egyszerre csak, micsoda nagy szerencse érte,
megjelent mellette egy újabb jövevény,
nem is volt nagyobb, mint az egyik a szemem, de
úgy csillogott, mint a Nap a folyó vízén.
Csak egy csobbanás és villanás, a barna folt
a pici fényre azonnal le is csapott,
én azóta, mintha csak hiányuk zavarna,
bámulom az üressé vált áramlatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.