2017. június 4., vasárnap

Három óra harmincnégy

jó most heverni itt
a magas fűben a földhányás mögött
mintha megállt volna az idő
és a Nap is mozdulatlan lenne
egy pillanatnyi csend van a tájon
még a tücsök cirpelését is hallom
valahol itt lehet a fűben
egy méterre a fejemtől

csak az a kár, hogy földdel ment tele a szám
és nem merek megmozdulni sem
ha kiköpném, hallatszana vajon
és áthallatszana-e a folyón túlra
meghallanák-e ott

még pár percig feküdni itt mozdulatlan
hogy a fáradtság a földbe húzódjon testemből
csak el ne aludjak véletlenül
bár nem is lenne rossz
átaludni a következő másfél-két órát
amikor majd minden zűrzavarba fordul

ha megcsillanna a Nap fénye valamin
biztosan megindulna a zűrzavar
véget érne a csend
nem is tudom mire várnak azok
miért nem árasztják el a dombtetőt
hiszen várnak ránk

még ellenőrzöm, hogy tele van-e
minden tár
meghúzom a szíjakat
lassan magam alá húzom lábaimat
ahogyan tanították
egy perc és
három óra harmincötkor
sípszóra felugrom
irány a halál

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.