Hart Crane: Bor menazséria

fordítás

Nincs változás, ha a bor szabja meg a képet
mustársárgára szűkítve a szemrést;
mindig egy leopárd pihen a szemöldök alatt
szunnyadó pillantásba ágyazódva.
A csillanó palackon ott az utca fénye,
mindegyik magába foglal. Lassú
ünnepléssel megy át folyékony tűz az érbe:
- árnyuk ragyogásába írom magam.

Az imitált ónix burkolatban
(festett emulziók havon, búzán, trágyán és szénen)
fogadom a mosoly fogóját, amellyel őt megfogom.
Pergő izzadtság terjed szét haján. Szemei
kalapácsok, szilánkra szétverik a pillanatnyi létet.
Mi ez itt a kígyó-papság halmazában -
kinek a bőre, idő másolat, kibontott
nyolcszög, zafír angyalszobor a szem körül;
- a suttogó harangozás kitől repül
felgyorsuló nyílként a félelmes égbe?

Az ablaküveg ravaszsága megrajzolja arcom,
és amint féltékenységének mélyedése feltelik,
egy manó, amely kilép a hóból,
odalök egy dobozzal a bárpulton át,
míg augusztus mezei valahogy átkarolják arca ormát.
Minden fülke, kereszthajó, kancsító érme,
irgalmatlan vonal, érmébe préselt akarat -
gyarló csíkos testek föl- és kicsavarodva
nem tudván a stigmát, amelyet minden fordulat eltakar.

A fekete tüskék közt a rózsa ragyog!
Új határok, új anatómiák! Borházak
szabadságot építenek körém, nemesítik
képességemet - utazni könnyben
csillogón, magányban, más akaratán belül,
míg vérem elfogadó mosolyról nem álmodik,
amelyben csapdába ejt az új józanság,
ahol a keszegség lángjai előtt harangok
zengtek egyszer, talán a pokol minden kiöltött nyelvén.

Meggyötörten kiált a szellem énbelőlem:
"Jaj, a képességnek ezen megfagyott hullámai!"
Fektess új téglákat szerelembe és a gyűlöletbe!
A világba beépített fogak követnek.
Bár végül majd tudod, és számítsz némi homályos
homok-örökségre, mennyi egyenlíti ki a hó árulását?
Emelkedj ki a férgek közül! És sétálj el
átlépvén Holofernes lábát - a falon túl,
ahol levágott feje Jánoséval együtt repül.
Most ezt susogják: "- Száműzetésed tekerd magadra,
Petruska kedvessége tengelyén forog."