A gyermek alszik. Még utolszor oda benéz.
A közös szobában még a tévé duruzsol,
ezt elkapcsolni nem meri, bár látták párszor.
Férjére néz. Az magát könyvébe temeti.
Élete oly sótlan. Szólítani sem meri.
Elnézve sérvét, nagy hasát, hiányzó fogát,
csodálkozik, mi tartja itt annyi éven át.
Ajtóban állva szédeleg. Néz maga elé.
Kellett volna még gyerek. De többet nem remél.
Az ember folyton dolgozik, nem is részeges,
de alig élnek már meg így, csak annyit keres.
És neki nincsen munka, és nem is lesz talán,
pedig hogyan ragyogott az Isten asztalán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.