Most akkor egy vers a versről,

ami a szavaitól lesz verssé,
nem a mondanivalójától,
az olyanoktól, mint a szerelemcsalogány,
vagy, a huszárszerenád,
persze nem biztos, hogy mindkét szó
ugyanabban a szövegben teszi verssé a szöveget,
mert a szöveg nem mondanivalójától,
hanem szavaitól,
mert nem is biztos,
hogy van neki az egyik,
az ellenben biztos,
hogy vannak neki (a másikak),
hiszen,
de ez meg már magától értetődő.

Kérdés-e, mit akar a szöveg,
illetve mit akar az, aki szövegel,
akar-e valamit, vagy mondani akar-e,
és az fontos-e valakinek, hogy mit mond,
és az fontos-e valakinek, hogy akar-e egyáltalán valamit,
és az fontos-e a szövegelőnek,
hogy fontos-e mindez valakinek?
Ez mind kérdés marad,
amit vagy megválaszol a vers,
vagy nem.
Egy biztos:
az fontos, hogy amit mond,
azt hogyan, mi módon mondja.

Nem lehet,
hogy csak magához beszél a szövegelő,
és amit szövegel, az csak a felszín,
a látszat,
ami eltakarja a szövegeléssel azt,
ami a szövegelés alatt,
mellett,
mögött,
fölött van,
esetleg azt takarja el,
hogy nincs is takargatnivaló?

És ezek után most egy vers a semmiről,
vagy egy vers a szövegről,
vagy egy vers a versről,
vagy a verselőről,
és a dolgokról,
és az emberről,
amelyek,
illetve akik
vagy fontosak az olvasónak
vagy valaki másnak
vagy nem?