A hiány nő bennem, mint a rák,
és fölzabálja holnapom.
Előttem falba állnak össze fák,
már nem tudom, hogy hol lakom.
Sötét van fényes nappal is,
hogy már leáldozott Napom.
Bármit mondanék, úgyis hamis.
Csak önmagamat zaklatom.
Csak egyre tátong a hiány,
elnyeli mind az életet,
de nem bánom, úgyis silány.
Nélküle jobb nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.