Rárakódnak a magra a héjak,
egyre csak nő rajta a súly,
sárba lehúznak. A földbe bebújjak?
Ráncos a mag is. Már nem új.
Egyre a múltba réved az agyrém.
A jelen elfüstöl, mint pillanat,
a jövőt nem látom. Hatása nincs rám.
Az ember úgyis a földbe ragad.
Csodálkozol, hogy szaggat a szöveg,
csapong és ugrál, mint szöcske bak,
bár nem is te, hanem én vagyok öreg,
és az én szívem, amely néha kihagy?
Rárakódnak a magra a héjak,
és hiába szeretném repeszteni,
a döntés, kacagjak-e? Sírjak?
nem rajtam áll. Furcsa ez, mi?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.