Esténként, sötétben hevervén a párnán
eltűnődöm olykor más emberek álmán,
mintha volnék nem én, hanem az a másik
- gyarló földi elmém szinte belevásik.
Hogyan él, álmodik? Énrólam mit gondol,
hogy ajtót, kabátot szorosan begombol?
Oda-túl a falon van-e boldog élet?
Mások a haláltól mind ugyanígy félnek?
Hogy eljönne végre, mind ugyanígy várják?
Élnek itt e Földön mások is, mint páriák?
Hogyha nem, hát mire jó az egész élet,
s ha van, aki boldog, én miért nem élek?
Pontosan tudom, a kérdésre a válasz
az a felszólítás: itt az idő, válassz!
És ha az eredmény más lesz, mint reméled,
sok-sok estén át majd a sötétet nézed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.